Hirdesd az igét!

„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja” (Zsolt, 145, 18)

A találkozó fő témája az imádkozás volt – ez az, ami hitéletünk, hitünk megvallásának és az Úr Jézussal való élő és aktív kapcsolatunknak az egyik legfontosabb eleme.

alt

A nyitó áhítatot Szabadi Árpád esperes tartotta, majd Fekete Károly tiszántúli püspök tartott előadást arról, hogyan, s miképpen szokott imádkozni, és melyek voltak azok a nagy „imádságélményei”, amelyek a mai napig meghatározóak számára.

alt

A bizonyságtételeket követően kerekasztal-beszélgetés következett, ahol Somogyi László lelkipásztor, Szabadi Árpád esperes és Fekete Károly püspök beszélgettek, Tóth-Mihala Veronika lelkésznő kérdéseire válaszolva. A találkozó őszinte, testvéri légköre gyülekezeti közösségélményt teremtett.

alt

Fotók: Szirák Sára

A teljes galéria ITT érhető el.