Nagykunsági Református Egyházmegye
Konfirmandusoknak rendezett egésznapos programot a Nagykunsági Református Egyházmegye 2024. május 17-én Mezőtúron. Az együtt töltött idő célja a fiatalok és idősebbek közötti kapcsolat építése volt. Éger Ádám ifjúsági referens beszámolója.

Konfirmációs istentiszteletet tartottak Tiszafüreden a református templomban, 2024. május 12-én vasárnap. A hagyományoknak megfelelően egy korábbi évfolyamot is köszöntöttek.

Interjúsorozatot készített a Tiszántúli Református Egyházkerület espereseivel az Európa Rádió. A kilenc egyházmegye bemutatkozása az Ismerjük meg egymást! címet kapó magazin adásaiban hangzott el.

Harminc éve lett a Kunhegyesi Református Egyházközség lelkipásztora Nagy Kálmán, a gyülekezet húsz éve tart fenn idősotthont és iskolát, tíz éve pedig óvodát.

80 évvel ezelőtt szentelték fel a református templomot Kengyelen. Erre emlékezett 2023. november 19-én a gyülekezet, hálát adva Istennek a templom lépcsőjének közelmúltbeli felújításáért.

Református fiatalok találkoztak 2023. október 14-én, szombaton a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégiumban. Mindannyian a Nagykunsági Református Egyházmegye gyülekezeteiből érkeztek.

Berekfürdőn lelkésztalálkozón vehetett részt egyházmegyénk szolgáló kara, mely kezdeményezést a Hirdesd az Igét! program keretein belül örömmel fogadtunk. 

Hirdesd az Igét az iskolákban! Ezzel a címmel indított programsorozatot a Tiszántúli Református Egyházkerület a Nagykunsági Református Egyházmegyében. A református egyház a programban a fiatalokat is igyekszik megszólítani, s egyben iránytűt is mutatna 21. századi, modern világunkban.

Presbiteri találkozót tartottak a Hirdesd az Igét program keretében a nagykunsági presbitereknek Berekfürdőn, október 2-án. A presbiterekkel Dr. Fekete Károly püspök beszélgetett a református identitás kérdéseiről. 

2015. szeptember 27-én a „Hirdesd az Igét!” program keretén belül iskolai missziói napot tartott a Nagykunsági Református Egyházmegye oktatási intézményeinek pedagógusai számára.

2