Hajdúvidéki Református Egyházmegye

Három egyházmegye összefogásával valósult meg 2026 május 29-30-án a korábban Debreceni Református Napok néven ismert rendezvény. Pénteken ifjúsági alkalom és "Biblikus irodalmi est" vezette fel az alkalmat, míg szombaton közös istentiszteleten és számos kiegészítő programon élhették meg közös hitüket a Hajdú-Bihar vármegyei reformátusok.
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” A thesszalonikabeliekhez írt első levél ötödik fejezetében olvasható Ige vezetésével gyűlt össze 70 református asszony és lány és néhány pártoló férfitestvér 2026. május 9-én Hajdúböszörményben a Kálvin téri Református Egyházközség gyülekezeti termében – adta hírül a Hajdúvidéki Református Egyházmegye közösségi oldala. Sándor Enikő beszámolója.
Már fogadja a legkisebbeket a vadonatúj bölcsőde, amelynek fenntartója a Balmazújvárosi Református Egyházközség. A 2026. március 8-i ünnepi istentiszteleten nagy létszámban gyűltek össze a hívek – számolt be róla a Hajdú-bihari Napló.