Debreceni Református Egyházmegye

A cívisváros közösségi közlekedési eszközei által nyújtott lehetőségeket használta ki az egyházmegye arra, hogy felhívja a figyelmet a reformáció hónapjára 2025-ben. Októberben egy egész villamos külső felülete hirdeti, hogy "Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" Első alkalommal útjára indul a Reformáció Villamosa, míg a Nagytemplomban ismét megrendezik az október 31-i ökumenikus istentiszteletet.
A kampánnyal azokat szólítanák meg a debreceni gyülekezetek, akik nem tartoznak református közösséghez. Ennek részeként molinókat helyeznek ki a templomokra, emellett a villamoson lehet majd találkozni a református üzenettel, illetve egy programnapot is terveznek megvalósítani a hajdú-bihari vármegyeszékhelyen.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett 2025. szeptember 13-án délután a növekvő és nemrég anyagyülekezetté vált Debrecen-Füredi úti Református Egyházközség. Miután néhány hete a tagság egyhangúlag bizalmat szavazott a nyolc éve szolgálatot végző lelkésznek, Dr. Pótor Áronnak, hogy a továbbiakban is vezesse a gyülekezetet, most beiktatták, hogy "mélyítse és megszilárdítsa az Úr igéjének megtartását a közösségben".
A cívisvárosban augusztus 20-a nemcsak államalapításunk ünnepe, hanem a nagy hagyományú virágkarnevál napja is. A programok már az azt megelőző napokban is folyamatosak, ezekhez 2025-ben két belvárosi egyházközség is csatlakozott. Az Európa Rádió összeállítást készített a református vonatkozású programokról.